„Az ember, aki ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, éppolyan bonyolult és meglepő, mint a karrierje. Kijelenti, hogy nem kedveli a beszédet, ugyanakkor időnként kifejezetten bőbeszédű. Éveken át szinte bárkinek, időbeli korlátozás nélkül nyilatkozik, majd hosszú évekre visszahúzódik egy zen kolostorba, és egyáltalán nem ad interjút. A legtöbb újságíró elbűvölő úriemberként emlegeti, de néhányan szóvá teszik megkérdőjelezhető viselkedését és részeg locsogását. Cohen érzelmi állapotai éppoly változatosak ezekben a beszélgetésekben, mint a témái, hangulatait mégis nehéz kiolvasni belőlük. A fiatal és a középkorú Cohen hol gunyoros, hol cinikus vagy éppen játékos. És mintha nem is lenne egészen őszinte, talán még magával sem; olykor inkább szerepel, ahelyett hogy szívből szólna. De legalább következetesen érdekes, még ha ismétlésekbe, netán önellentmondásokba keveredik is. Aztán a 90-es évek végén eljön egy pillanat, amikortól kezd úgy viszonyulni mindahhoz, amit korábban mondott, mint valami »fedősztorihoz«. Innentől egyre inkább lerántja magáról a leplet, sokkal nyíltabban beszél a depressziójáról, a kapcsolatairól és a pályafutásáról.” – Jeff Burger