Sánchez, Clara

Clara Sánchez az egyik legnépszerűbb kortárs spanyol írónő. Guadalajarában született, a gyermekkorát Valenciában töltötte, majd Madridban telepedett le, ahol jelenleg is él. A Complutense Egyetemen hispán filológia diplomát szerzett. Éveken át tanított, rendszeresen közreműködött a TVE, a spanyol közszolgálati televízió A nagy mozi című műsorában. A legnagyobb példányszámban eladott spanyol napilap, az El País állandó szerzője. Nyolc regénye jelent meg, az Últimas noticias del paraíso (Utolsó hírek a paradicsomból) című 2000-ben Alfaguara-díjat kapott. A láthatatlanok című regénye 2010-ben elnyerte a rangos Nadal-díjat. A szerző fotóját készítette: Julia Sabina

Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző könyve

20%
Clara Sánchez
Lépj be az életembe
A tízesztendős Verónica szülei holmija közt talál egy fényképet egy kislányról, akit korábban még sosem látott, de ösztönösen nem faggatózik. Az eset után úgy érzi, hogy az otthoni szomorúság, a viták és csendek mögött valami komoly titok, mély fájdalom lappang, amiről senki sem akar beszélni. Évek múltán a kamasz Verónica elhatározza, kideríti, ki lehet az a kislány.

3900 Ft 3120 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok