Gaarder, Jostein

Jostein Gaarder norvég regényíró 1952-ben született Oslóban. Legismertebb műve, a Sofie világa 1991-ben jelent meg, és azonnal meghódította a világot; 54 nyelvre fordították le, 1995-ben a világ legnagyobb példányszámban eladott könyve lett. Gaarder szeret széles körben ismert történeteket újragondolni – például Szent Ágoston ifjú éveit a Vita Brevis lapjain –, amelyeket azután kreatívan át is értékel. Elbeszélései és regényei eddig tucatnyi kötetben jelentek meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj és kritikai elismerés birtokosa. Gaarder az írás mellett aktívan részt vesz az emberi jogok és a fenntartható fejlődés támogatásában. Ebből a célból 1997-ben feleségével, Siri Danneriggel létrehozott egy díjat, melyet könyve után Sophie-díjnak neveztek el. A díjat évente osztják ki. Jelenleg Oslóban él feleségével és két fiukkal. A szerző fotóját készítette: Niklas Lello

Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző könyve

20%
Jostein Gaarder
Vita brevis
Floria 13 évig a majdani Szent Ágoston (354–430), a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt. Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától. Szerelmi történet a 4. századból, erotikus tragédia cölibátusról és vallási alávetettségről, a késő antik filozófia és a keresztény aszkézis összeütközéséről.

2900 Ft 2320 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok