„Az ország csak annak ad, aki megérdemli. Aki nem vet, nem is arat, ilyen ennek az országnak az igazsága, aki nem dolgozik, ne is egyék.”

Ritkán fordult elő a cseh irodalomban, hogy egy könyvnek ilyen különös sorsa legyen, mint a Moszkva – A határ című regénynek. Ebben a sorsban részesült maga a szerző is – száműzés, publikációs tilalom, tűrés, majd üstökösszerű újjászületés. Amikor 1937-ben Prágában megjelent, a regény dühös megbotránkozást keltett a cseh kommunisták körében, nem kisebb személyiség, mint Julius Fučik mondott ki rá éles ítéletet, polgári idealistának, a nép ellenségének bélyegezve meg Weilt – és a következő években, mindahányszor félre akarták állítani a szerzőt, ehhez az ítélethez nyúltak vissza. A háborút követően a Moszkvához hű államban a könyv évtizedekre eltűnt a könyvesboltok és könyvtárak polcairól.

Akkoriban csak kevesen ismerték fel, talán nem is akarták felismerni, milyen profetikusan ábrázolta Weil a harmincas évek Moszkváját, ahol akkoriban tört ki a lázas „tisztogatás”. A Moszkva – A határ egy izgalmas, már-már krimiszerű történetbe csomagolt kulcsregény, az egyik legautentikusabb tanúvallomás az első szocialista ország politikai légköréről. Jelentősége André Gide Visszatérés a Szovjetunióból és Arthur Koestler Sötétség délben című művéhez fogható.