Egy kilenc éves kislány 1991 nyarán a tengerpartra utazik néhány évvel idősebb bátyjával. Jó mulatságnak ígérkezik, de a nyaralás minden magyarázat nélkül elhúzódik. Amikor édesanyjuk váratlanul felbukkan a táborban, megijednek. Kiderül, hogy nem mehetnek haza Vukovárra, menekülniük kell a szerb mészárlások elől. Az édesapjukról semmi hír. Minden bizonnyal megölték. A család először Zágrábban húzza meg magát, később egy menekültszállón Tito szülőfalujában, Kumravecben, ez a Hotel Zagorje.

Az érzékeny és okos kislány iróniával, mély empátiával és költői erővel, a gyerekek kissé tort tisztánlátásával rögzíti mindazt, amit maga körül lát: csonkacsaládokat, háborús veszteségeket, megtört menekülteket, közönyös hivatalnokokat és szerencséseket, akik megúszták a háborút. Az apró részletekből összeálló minitörténetek sajátos képet festenek a háborús Horvátországról és egy édesapját elvesztő szomorú kamaszlány fejlődésének történetéről.

„Nem akármilyen történet a háborúról, egy kislány szájából. Elképzelni se tudom, milyen lehetett ilyen körülmények között felnőni.”

—Janne Teller, a Semmi szerzője